Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2015

Horgolás - Közeleg a Karácsony

Kép
Az ünnepek mindenkit megihletnek, még azokat is, akik nem kézimunkáznak. Kidekoráljuk a házat kívül és belül is. Amikor tanultam a horgolást az első próbálkozások között voltak az ünnepi díszek is. Kisfiam már totyogós volt, imádta a színeket, fényeket, ezért felakasztottam az ablakba néhány hópelyhet, szárított narancsot, horgolt gömböt. Első várandósságom alatt kezdtem el ismerkedni a vegyszermentes élettel. Mára már a táplálkozásunk és a háztartás is átalakult. Éppen ezért használunk természetes anyagokból készült díszeket is. Ezeket még tavaly készítettem: Ananász minta, Puppets fonal, a kép nem színhelyes, mert ennél tüzesebb piros :) Cukorral keményítettem és vízibomba lufit használtam. A maradékból lufiból nyáron jót szórakoztunk az udvaron :D Szintén Puppets fonal, cukorral keményítve Akkor még nem volt kis méretű horgolótűm, és vékony cérnám sem, de idén már pótoltam eme hiányosságokat. Azóta fejlődtem, tanultam. ;) Hamarosan jönnek az idei művek is

Egy kicsit rólam, rólunk - Bemutatkozás

Kép
Pár szó rólunk, ki írja ezt a blogot. :) Kétgyermekes édesanya vagyok. Jelenleg ez a mondat definiál engem a legjobban, mert ez a legfontosabb számomra, a többi pedig idővel kiderül. :) Néhány évvel ezelőtt, amikor férjemmel tervezgettük a gyermekvállalást egészen más elképzeléseim voltak a nevelésről, együttélésről mint most. :) Az első várandósságom alatt biztos voltam abban, hogy a kiságyban fogom altatni a gyermekem, mindent megteszek majd azért, hogy szoptathassam, és tudtam, hogy könnyű, gyors szülésem lesz, hiszem anyámnak is az volt. A fenti háromból csupán egy valósult meg... :) Sajnos császármetszéssel jött világra T, ami nagyon megviselt. Annyira magabiztos voltam, hogy eszembe sem jutott a műtét lehetősége, éppen ezért semmit nem tudtam róla, hogyan zajlik. Minden esemény váratlanul ért. Először magamat hibáztattam, úgy éreztem nem voltam képes világra hozni csöppemet, selejtes vagyok. A részletekről most nem írnék, de ha valakit érde

A blog születése - Miért?

Egy újabb blog a kézimunkáról? Nem egészen. :) Bár a fő téma, melyről a bejegyzések fognak szólni az alkotás öröme , melyet jelenleg (többnyire) a horgolásban, kötésben és hímzésben találok meg. Több évnyi feszített munka, túlóra és stressz után szükségem volt olyan tevékenységre, ami örömet okoz, kikapcsolódást nyújt. Az internet segítségével először a horgolást tanultam meg, azért, hogy születendő babánknak készítsék néhány apróságot érkezésének örömére. Mára ebből szerelem lett és úgy érzem az életem részévé vált. Nem csak kikapcsol, hanem gyógyít is. A bejegyzésekben meg fog jelenni a  válaszkész gondoskodás is,  hiszen az életem része, átjárja minden területét, minden pillanatát. Több mint három éve, hogy T. megszületett és sarkaiból fordította ki világomat. Pár hónappal később ismerkedtem meg egy válaszkész közösséggel, a kötődő neveléssel, babahordozással, igény szerinti szoptatással, a modern mosható pelenkákkal... és a ténnyel, hogy nincs jó vagy rossz megold