Szüléstörténetek, mi is az a VBAC?

Ma ismét egy kérésnek szeretnék eleget tenni.
Egy korábbi bejegyzésemben írtam a családomról, és megosztottam kisfiam születésének nem éppen vidám történetét. A sztori akkor lesz kerek, ha megosztom kislányom születésének meséjét is. :)

Már fiam születése után 6 héttel a vizsgálaton megkérdeztem az akkori orvosomat, hogy szerinte szülhetek-e a császármetszés után hüvelyi úton. Az ő válasza az volt, hogy ha a várandósság alatt minden rendben lesz, és beindul a szülés elképzelhető, hogy megpróbálhatjuk, de tudnom kell, hogy óriási nagy a kockázat, méhrepedés, vérzés, és nem is akar beszélni a részletekről, mert szörnyű következményei lehetnek..... szerinte nagyobb az esélye az újabb műtétnek, az biztonságosabb....
Azóta sem találkoztam ezzel az emberrel. :)

Teltek a hónapok, próbáltam elfogadni a tényt, megbirkózni a bűntudattal, az érzéssel, hogy nem tudok szülni, hogy defektes vagyok, hogy elvettem valamit a kisfiamtól, amit már semmivel sem pótolhatok. Kb. 1 éves volt a fiam mire már képes voltam különösebb érzelmi kirohanás nélkül beszélni a születésének körülményeiről, és nem úgy fogalmaztam, hogy: megcsászároztak, kivették belőlem stb.
Ekkor már nem okoltam magamat, csupán azért haragudtam, hogy nem jutott el hozzám elegendő információ, és hogy oly hiszékeny voltam. Hatalmas harag, düh volt a szívemben, az erőszak miatt, amit az orvos elkövetett a testemen, lelkemen. Az engedélyem nélküli tágítás miatt és a manipulációk soraiért.
Még néhány hónap telt el, mire ezek az érzések is csendesedtek. El nem tűntek, de már nem uraltak.

Eljött az idő, úgy döntöttünk párommal, hogy még egy gyermeket vállalunk. :)
Ekkor már tudtam, hogy jó esélyeim vannak a hüvelyi szülésre, csak jól kell orvost, segítőket és kórházat választani. 
Már a pocakomban volt K, mikor  megismerkedtem a dúlával, aki később kísérte a szülést. Azzal, amit akkor nyújtott végleg a családunk részévé vált. 
Örökké hálásak leszünk neked Andi ! :)
(Ha szeretnétek őt megismerni: www.dula.hu)

A várandósság alatt rájöttem, hogy nem zártam még le a császármetszés traumáját. Andi ebben is segített, megbékélni, elengedni, rátalálni magamra. Úgy érzem Ő segített a legtöbbet abban, hogy megtudhassuk mi is az a VBAC (Vaginal Birth After Caesarean - Császármetszés Utáni Hüvelyi Szülés). 
Már nem érzem, hogy kísért a múlt, nem zavar a heg.
Lányunk születése igazán gyógyító élmény volt. A vajúdás, szülés alatt úgy éreztem, mintha kisfiamat is a világra hoztam volna. :)
Fogadjátok szeretettel az ő történetét is: Katica reppenése

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Körmellény horgolás - kislány méret

Kötött nyakmelegítő horgolt szegéllyel hordozáshoz - Pilot I.

Kötött Adventi koszorú házilag